A Szánkhja-káriká (kb. i. sz. 350) a szánkhja filozófia legjelentősebb elérhető műve. A korábbi időkből egyetlen szánkhja mű sem maradt fenn, csak kiragadott idézeteket olvashatunk egy-egy upanisádban, buddhista műben, és a Tattva-szamásza-szútrában. Ez roppant különös körülmény, hiszen a hagyomány a bölcs Kapila-nak tulajdonítja az iskola alapítását, az ő életét pedig az i.e. VII-VI. századra teszik.
Ísvarakrisnáról, a Szánkhja-káriká szerzőjéről gyakorlatilag semmit sem tudunk. Egyes kutatók szerint a Patandzsáli Jóga-szútrák megjelenése (~i.sz. 250), vagyis a jógatanítások szisztematikus bemutatása lehetett az oka, hogy Ísvarakrisna a Szánkhja Kárikában összegezte a szánkhja ősi tanításait. Ha így történt, a szánkhja tanok összerendezése egyfajta válasz lehetett a „rivális” jógafilozófia hasonló művére. Igaz ugyan, hogy Patandzsáli is a szánkhja filozófiára támaszkodott, de a kutatók szerint elsősorban a Vārşagaņya és Vindhyavāsin által képviselt tanításokra, mely tanításokkal Ísvarakrisna sok ponton nem értett egyet, annak ellenére sem, hogy valószínűleg ugyanabban a szánkhja iskolában képződött!
A Szánkhja-káriká népszerűsége
A Szánkhja-káriká hamar ismertté és népszerűvé vált, amit jól bizonyít, hogy a következő évszázadokban sorra születtek a hozzá írt kommentárok, sőt egy buddhista szerzetes kínai nyelvre is lefordította. A korabeli kéziratok inkább a Szánkhja-szaptati (Hetven vers a szánkhjáról) néven említik a művét, Paramártha kínai fordítása pedig Hetven arany versnek nevezi, míg a szerzőjét Vindhjavásza-ként tiszteli. A kínai hagyomány azt is jelzi, hogy a szöveget legalább egyszer átdolgozták a szerző halála után.
Ám a korábbi tanítások összerendezése mégsem igazi sikertörténet; a szánkhja tanításokat előbb össztűz alá vették a kritikusok, majd gyakorlatilag felszámolták a legősibb filozófiai iskolát!
A mű témája
A Káriká terminológiája homályos, kétértemű: nem deklarálja egyértelműen, hogy az ember mikrokozmoszáról vagy az univerzumról beszél-e. Kérdéses, hogy a ránk hagyott szöveg akár a versek szövegét, akár azok sorrendjét tekintve eredeti-e. Vagy maga Ísvarakrisna fogalmazott úgy, hogy az egyre erősödő hinduizmus kívánalmainak jobban megfelelhessen, vagy utólagos módosítások nehezítik a szöveg értelmezését. Mindenesetre mind lételméleti, mind ismeretelméleti szempontból értelmezhető, bár az utóbbi időben egyre többen vélik úgy, hogy elsődleges témája a tapasztalat tárgyának és a tapasztalás eszközeinek analízise, és az ember szubjektív tapasztalásának folyamata, és következményei.
A jóga és a szánkhja
A jóga amellett, hogy döntően a szánkhja szemléletet követi, gyakorlási rendszerében sok közös vonást mutat a buddhizmussal: a módosult tudatállapotok sokaságán keresztül látja a kívánt célt elérhetőnek. Ugyanakkor alternatívát is akartak nyújtani a buddhizmussal szemben, ezért idővel megjelent a szánkhja-jóga kifejezés, ami alapján úgy tűnhet, mintha két egymást kiegészítő dologról beszélnénk. Ugyanakkor a modern kutatások kimutatták, hogy a jógában és a buddhista Abhidharma szövegekben használt közös terminológia szinte teljesen hiányzik a szánkhja szövegekből.
Tehát nyilvánvalóan sokkal erősebb kapcsolat volt a jóga és a buddhizmus (sőt a dzsainizmus) között, mint a szánkhja és a jóga között. Azzal, hogy Patandzsáli egy viszonylag kései, kifinomult szánkhja elméletet beemelt a Jóga-szútrákba, egy belső konkurenciát teremtett a szánkhja iskola számára.
A szánkhya mester-tanítványi láncolata évszázadokkal ezelőtt megszakadt. Bár Szvámí Hariharánanda az 1927-ben általa alapított iskolában - Kápil Math -, igyekezett valamit feltámasztani az ősi tanításokból, már ő is szánkhja-jógáról beszélt és azt is tanította. Talán úgy érezte, többé nem szétválasztható a kettő. További érdekesség, hogy az iskola mai szerzetesei egy buddhista gyakorlatot, a vipasszaná meditációt gyakorolják...
A Szánkhja-káriká nyitó versei (1-2. káriká):
A hármas szenvedés hatására
ébred a tudásvágy elhárításuk módja iránt;
"ismert [e mód], a kutatás felesleges"
- ám az nem biztosan és véglegesen hárít.
Miként a „látott”, a „hallott” [mód sem segít],
mert tisztátalan, korlátolt, és túlzó.
A legjobb [ellenszer] elkerüli ezt:
megkülönbözteti a megnyilvánultat, a megnyilvánulatlant, a megismerőt.
A lemondott tradíciók mindegyike két alapvető hiedelmen alapult: egyrészt az emberi létforma kikerülhetetlenül szenvedésteli jellegén, másrészt azon, hogy elérhető a szenvedéstől való végső megszabadulás állapota.
A versek további elemzése "A szánkhja ősi pszichológiája" című könyvemben olvasható.