Patañjali számára a jóga nem más, mint a szamádhi (samādhi), vagyis a jóga, az elme feletti tökéletes uralom állapota kizárólag a szamádhi állapotában lehetséges. Másként fogalmazva, a valódi jógagyakorlás a szamádhi elérésekor kezdődik! A szamádhiról egyelőre elég annyi, hogy a mély meditáció állapota, ahol megszűnik a tapasztaló, a tapasztalat tárgyának, és a tapasztalás folyamatának elkülönültsége.
Kiműveléséhez három eszköz gyakorlása szükséges: a tapas (önfegyelem, tréning), a svādhyāya (szent szövegek tanulmányozása, japa) és az īśvara-praṇidhana (Isten iránti odaadás).
A szánkhja és a jóga tanítása szerint, a világ, amelyben élünk, és amit tapasztalunk, Īśvara (Isten, a Teremtő) által teremtett, és természetesen mi magunk is az Ő teremtményei vagyunk. Īśvara alkotta azokat a természeti és morális törvényeket is, amik a Rendet (ṛta) képviselik ebben az univerzumban. Senki sem írhatja át ezeket.
Ha olyan felismerésre vágyakozunk, mely biztosítja számunkra a „helyes” cselekvés bizonyosságát és az ebből következő biztonságérzetet, akkor nyilvánvaló, hogy a legjobb lehetőségünk Īśvara, a Teremtő szándékának kifürkészése, és az alkalmazkodás hozzájuk.
Mi lehet Īśvara szándéka az emberrel?
Meg kell szabadulnunk attól a spirituális tudatlanságtól, másképpen vakságtól vagy sötétségtől, mely szenvedésünket okozza. A szánkhja szerint e tudatlanság oka és kezdete ismeretlen és felfoghatatlan az emberi elme számára, a feladat azonban ismert: meg kell szabadulnunk a tudatlanságtól (avidyā), ráadásul a saját, szabad akaratunk által.
Ez azt jelenti, hogy a megszabadulás Útját mindannyiunknak be kell járnunk, és be is fogjuk járni, Īśvara akarata szerint!
Szabad akaratunk mindössze addig terjed, hogy mikor, mennyi idő alatt, és miként fogjuk bejárni. A szánkhja szerint egyedül a spirituális tudás bír megszabadító erővel. Ha elfogadjuk, hogy a tudatlanság okozza a szenvedést, akkor nyilvánvaló, hogy annak hiánya fogja megszűntetni.
Ebből következően bármilyen fizikai, energetikai, vagy meditatív gyakorlat akkor és annyiban hasznos, amennyire hozzájárul a tudatlanság megszűntetéséhez. E cél elérése szempontjából lényegtelen, hogy valaki egy asramban, kolostorban él-e, vagy egy nagyvárosban. Ha számára a mentális fókusz szempontjából nem válik el többé a formális jógagyakorlás és a „civil” élet, vagy másképpen, ha a gyakorló többé nem veszíti el a kapcsolatot saját gyakorlása céljával, akkor mindegy, hogy hol él, az Úton van!
Amíg viszont "szakadék" van a formális gyakorlás és a nap többi része között, a felkészülés szakaszában járunk akkor is, ha húsz éve "jógázunk".
Az Úton járás terhei
Az Úton járás küzdelmes a kereső számára, mivel még nem jógi, de már nem is olyan, mint a körülötte élők, hiszen saját életfilozófiáját, hiedelmeit jelentősen átalakította. Erőre, támogatásra, megerősítésre van szüksége, amit legjobban a gyakorlótársaktól kaphat meg, ezért a gyakorló csoportok, közösségek, a sangha jelentősége óriási! Ez az a közeg, ahol nyíltan beszélhet örömeiről és bánatairól, az akadályokról és tapasztalatokról, amikkel az Úton találkozik.
A gyakorló már sikeres a tudatos elméje uralásában, lecsendesítésében, a tudattalan lecsendesítése azonban hosszabb meditációkat igényel, ezért erre helyezzük a hangsúlyt.
Az Úton haladáshoz, az új hiedelemrendszer további erősítéséhez, és kiterjedt meditációkhoz kétféle programot ajánlok:
- szánkhja-pszichológia a gyakorlatban (támogatja a személyes életfilozófia további erősítését és tisztítását, valamint sokkal részletesebb képet nyújt az elme hajlamairól és tendenciáiról. Alternatív megközelítések a valódi Én megtapasztalásához, bevezetés a forma-nélküli meditáció világába. A projekció és imagináció ereje és jelentősége a hétköznapi életben és spirituális Úton.)
- Kriyá-jóga (intenzív gyakorló-program az elme koncentrációs erejének és képességének fejlesztésére, a meditáció hosszának és mélységének fokozására. Elsősorban mantra-meditációk alkalmazásával. Összehasonlító filozófiai elemzések a tanítások eszmeiségének további tisztázásáért.)
Fontos lehetőségei a továbbhaladásnak a különböző táborok és csend-elvonulások is. A lényeg, hogy a gyakorló még nincs kész az önálló gyakorlásra, időről-időre újabb impulzusra van szüksége, csoport-élményre, mely tovább szítja a lelkesedés tüzét.
Ha a spirituális gyakorlás egyértelmű életmóddá vált a kereső számára, ha a meditációk közben elméje egyre hosszabban elmerül a mélységes csendben, és napközben is fennmarad a tudatos önreflexió állapota, közel került a célhoz, melyről a következő menüpontban, a "megérkezés előtt" címmel olvashattok.