A szöveg filozófiatörténelmi jelentősége
Patandzsali megőrizte nekünk a régi korok bölcseinek felfedezéseit a valóság természetére vonatkozóan. Legalább három meditatív iskola tanításait sűrítette a szútrákba, sőt további iskolák egy-egy tanítását is beemelte, hogy minél teljesebb képet kaphassunk arról, amit „meditatív világszemléletnek”, vagy a gyakorlat szintjén, „meditatív életmódnak” nevezhetnénk. Sehol sem állítja, hogy ő lenne az általa közvetített tanítások eredeti szerzője. Ellenkezőleg, a hagyomány követőjének tartja magát, miként valamennyien, akik a befelé fordulás útjára lépünk, szintén az ősi hagyomány követőivé válunk. Nem is lehet másként, hiszen minél mélyebbre hatolunk az elme rétegeibe, annál jobban hasonlítunk egymásra. A szútrák tehát az úton előttünk járók tapasztalatainak sűrítményei!
Ez a 196 szútra a szánkhja-filozófia egyik iskolájának tanait ötvözi az upanisádok bölcseinek tapasztalataival, valamint a jóga-meditáció és a buddhista-meditáció tudatállapot-váltáson alapuló módszereivel, és tapasztalataival. Mivel a jógairodalom alapműve, rengeteg kommentár íródott hozzá az évszázadok során, melyek igyekeznek kibontani, érthetővé tenni a szútrák rendkívül tömör, gyakran homályos tanításait, összefüggéseit.
A szútrák listáját követően saját könyvem ajánlója található, mely a klasszikus jógairodalom és a XX. század meghatározó jógajainak kommentárjai felhasználásával készült.
Patandzsáli Jóga szútrái
I. Szamádhi páda
I.1. Most a jóga tudományának és fegyelmének magyarázata következik. I.2. A jóga az elme, és annak változásai (vrttijei) feletti, tökéletes uralom. I.3. Ekkor a Látó a saját természetében lakozik. I.4. Máskor [úgy tűnik, hogy] a vrttik formájával és természetével azonosul.
I.5. A vṛttik ötfélék, és fájdalmasak vagy nem fájdalmasak. I.6. Az elme-mező ötféle vṛttije: a helyes megismerés, a téves megismerés, a képzelt megismerés (imagináció), az alvás és az emlékezet. I.7. A közvetlen észlelés, a következtetés és a kinyilatkoztatáson alapuló tekintély a helyes megismerés módszerei. I.8. A téves megismerés hamis tudás, mely nem a tárgy [valódi] formáján vagy természetén alapuló [vŗtti]. I.9. A szóbeli ismereten alapuló, ám valós tárgyat nélkülöző [vŗtti] a képzelődés. I.10. Az [éber- vagy álomállapot] vrttijeinek hiányára támaszkodó megismerés az alvás. I.11. Az el nem vesztett, [korábban] megtapasztalt tárgyak vŗttije az emlékezet.
I.12. Azok uralása az abhyāsa és a vairāgya révén [lehetséges]. I.13. A kettő közül, az elme-mező szilárd nyugalmára irányuló törekvés az abhyāsa. I.14. Ez azonban csak akkor válik szilárdan megalapozottá, ha hosszú időn át, megszakítás nélkül és pozitív attitűddel fenntartott. I.15. A vairāgya teljes önuralom, amikor nincs többé vágyakozás az élvezet látott, vagy hallott tárgyai iránt. I.16. Annak legmagasabb szintje [paravairāgya] az, ha a Purusha felismerése révén megszűnik a gunák iránti vágyakozás.
I.17. Ha a koncentráció a durva gondolat (vitarka), a szubtilis gondolat (vicāra), az extázis (ānanda) és az „én-vagyok-ság” (asmitā) segítségével jön létre, samprajñāta samādhinak hívjuk. I.18. A másik [az asamprajñāta samādhi] az, amit megelőz a kogníció megszűnésének gyakorlása, és amelyben csak lenyomatok maradnak. I.19. A test nélküli jógik (videha), és azok samádhiját, akik beleolvadtak a prakrtibe, bhava-pratyayának nevezzük. I.20. Mások számára [az asamprajnáta samádhi elérése] feltételhez kötött: a hit, a spirituális erő, az éberség, a [samprajnáta] samádhi, és a bölcsesség [gyakorlásához]. I.21. [A samadhi] közeli a nagyon energikusak számára. I.22. És attól is függ, hogy lassú, közepes, vagy intenzív [módszert gyakorol-e]. I.23. Vagy, a samādhi gyorsan elérhető az Isten jelenlétének gyakorolásával.
I.24. Isten az a speciális purusha, akit nem szennyeznek be a kléshák, a tettek, sem azok gyümölcseinek lenyomatai. I.25. [Továbbá,] Őbenne a mindentudás magja nem-felülmúlható. I.26. Ő a guruja az ősi [tanítóknak] is, mivel Őt nem korlátozza az idő. I.27. Az Őt jelző szó az OM. I.28. E név japázását, és jelentésének kiművelését [Íśvara-praṇidhāna-nak nevezik]. I.29. Ekkor [a gyakorlásból] a belső Tudat felismerése és az akadályok megszűnése [következik].
I.30. Az elme-mező elterelői ezek az akadályok: betegség, mentális tompaság, kételkedés, hanyagság, lustaság, az érzékek visszavonásának hiánya, téveszmék, a samādhi elérésére való képtelenség, és az instabilitás. I.31. A fájdalom, a „rossz-elméjűség”, a végtagok nyugtalansága, és a szabályozatlan be- és kilégzés az akadályok természetes kísérői. I.32. Azok [az antarāyák és kísérőik] megelőzése és megszüntetése céljából, az egyetlen alapelven [tattván] való koncentrációt kell gyakorolni. I.33. Az elme tiszta lesz és örömteli [prasādana] a barátságosság, a könyörületesség, az együtt örvendezés, és a közömbösség kiművelésével; a boldogok, a szenvedők, az erényesek és a vétkezők irányában.
I.34. [Az elme nyugalma megőrizhető] a prána [és a légzés] finomításával, nyugodt áramlásának megtartásával; I.35. Vagy, az érzékfeletti tapasztalás is létrehozza az elme sthitihez kötöttségét. I.36. Vagy a szenvedéstől mentes, fényteli [elmeállapot tapasztalatával]; I.37. Vagy az érzéktárgyakhoz nem kötődők elméjére [irányuló koncentrációval]; I.38. Vagy az álom és az alvás állapotának tudatossága révén; I.39. Vagy egy kiválasztott, vonzó tárgyon végzett meditáció által is.
I.40. E jógi [-aki stabilizálta elméjét-] uralma a legapróbb atomtól a végső nagyságokig terjed. I.41. Amikor a vŗttik lenyugodtak, az elme olyan, mint egy [tiszta] kristály; és egyesítve a megismerőt, a megismerés eszközét, és a megismerés tárgyát, rögzül azon. Ezt az elmélyedést hívjuk samāpattinak. I.42. Közülük azt az elmélyedést, amelyben a szó, annak jelentése, és ismerete vikalpával keveredett, savitarkā samāpattinak hívjuk. I.43. Amikor az emlékezet teljes körűen megtisztult, és az elme mintha a saját formájáról [is megfeledkezne], akkor csupán a koncentráció tárgyát világítja meg. Ez a nirvitark¬ā-samāpatti. I.44. Ugyanígy magyarázzák a szubtilis tárggyal társult (savicāra), és az azt nélkülöző (nirvicāra) samāpattit is. I.45. A "szubtilis tárgy" a megnyilvánulatlanig [prakŗti] terjed. I.46. Kizárólag ezek [alkotják] a sabīja samādhi [kategóriáját]. I.47. A nirvicāra tökéletesítésével az átmanra vonatkozó tudás megtisztul. I.48. Ebben [tárul fel] az Igazság-hordozó bölcsesség. I.49. [Ez a bölcsesség] különbözik a hagyomány, vagy a következtés útján nyert ismerettől, mert [nem az általánossal, hanem] a sajátossal [foglalkozik]. I.50. Az ebből keletkező samskárák korlátozzák a másféle samskárákat. I.51. Ha még azok [samskáráinak] nirodhája is [létrejön] a feloldódáson keresztül, a nirbīja-samádhi [bekövetkezik].
II. Szádhana páda
II.1. A kriyā-yoga [módszerei] az aszketikus gyakorlás (tapas), a tanulmányok (svādhyāya) és összes tettünk Istennek ajánlása (Īśvara-praṇidhāna). II.2. A [kriyā-yoga gyakorlásának] célja a samādhi kiművelése és a kleśák elvéknyítása.
II.3. Az [öt] kleśa a tudatlanság, a „vagyok-ság”, a ragaszkodás, az elutasítás, és a halálfélelem. II.4. A tudatlanság (avidyā) mezejéből növekszik a többi; [melyek lehetnek] lappangóak, elvéknyultak, megszakítottak vagy aktívak. II.5. A tudatlanság (avidyā) az, ha öröknek tekintjük a múlandót, tisztának a tisztátalant, örömtelinek a fájdalmasat és ātmannak a nem-ātmant. II.6. Az asmitā [egy téves észlelés és azonosulás], mintha a látás eszköze [a buddhi] azonos lenne a Látóval, a [purusával]. II.7. A rāga (kötődés, ragaszkodás) az, ami az élvezetet követően [lenyomatként] megmarad. II.8. A dveṣa (averzió, utálat) az, ami a fájdalmat követően [lenyomatként] megmarad. II.9. Az abhiniveśa (halálfélelem) a saját erejéből, erősen áramlik, még a tanult emberekben is. II.10. Ezeket a szubtilis [klésákat] a kiváltó okukban való feloldással lehet megszűntetni. II.11. Azok [a kléśhák] vṛttijeit meditációval lehet megszűntetni.
II.12. A karmák tárháza kleśa-gyökerű, melynek [hatása] vagy a jelen, vagy egy eljövendő életben tapasztalható meg. II.13. Amíg a gyökér létezik, a gyümölcsök beérése [is folytatódik]: egy adott testbe születés, az élettartam és a tapasztalatok jellege formájában. II.14. Ezek a gyümölcsök -aszerint, hogy az okuk érdem vagy vétség-, örömteliek vagy gyötrelmesek. II.15. Egy bölcs ember (viveki) számára az összes [érzéki tapasztalás] fájdalmas: azok következményei, a lelkifurdalás és szorongás, valamint a megmaradó lenyomatok miatt, és a guṇák közötti, belső konfliktusok miatt. II.16. A még be nem következett, jövőbeli szenvedést el kell kerülni. II.17. A [szenvedés] elkerülendő oka a „Látó” és a „látott” összekapcsolódása. II.18. A látott [világ hármas] természetű: megvilágítás, cselekvés és szilárdság; elemekből és érzékekből áll; és azon célból létezik, hogy [a „Látó”] tapasztaljon és [a látottól] elforduljon. II.19. A guṇák [megnyilvánulásának] kategóriái: sajátossággal bíró [egyedi], sajátossággal nem bíró [egyetemes], a csupán jelző és a nem-jelző. II.20. A „Látó” csupán látó-erő; tiszta, noha a [buddhi] észleléseinek tanúja. II.21. A „látott” természete, hogy csakis annak [vagyis a „Látó”] érdekében létezik. II.22. Még ha a [„látott”] el is tűnik a célba értek felé, nem semmisül meg, mivel közösen [létező] mások [vagyis a többi puruṣa] számára. II.23. Az összekapcsolódás (saṁyoga) célja: felismerni a birtokos [puruṣa] és a birtok [prakṛti] erőinek saját természetét (svarūpa). II.24. Az [összekapcsolódás] oka a spirituális tudatlanság. II.25. Annak hiányában az összekapcsolódás is megszűnik. A [szenvedés] felszámolása (hāna): a látó-erő egyedülvalósága (kaivalya). II.26. A [szenvedés] felszámolásának eszköze a megkülönböztető bölcsesség (viveka-khyāti) megszakítatlan használata. II.27. A [megvilágosodás] hétfokozatú; annak bölcsessége [aki stabilizálta a viveka-khyātit] a legmagasabb szintű.
II.28. A jóga tagjainak (aṅgáinak) gyakorlása révén a tisztátalanságok megszűnnek, és a tudás [fokozatosan] felragyog, a megkülönböztető bölcsességhez vezetve. II.29. A jóga nyolc tagja: yama, niyama, āsana, prāṇāyāma, pratyāhāra, dhāraṇā-dhyāna-samādhi. II.30. A yamák: az erőszakmentesség; az igazsághoz ragaszkodás; a nem-lopás; az önmegtartóztatás; és az érzéki élvezetektől való tartózkodás. II.31. [Akkor válnak] egyetemes, „nagy-fogadalmakká” [ha többé] nem korlátozza őket a faj, a hely, az idő, vagy a körülmények. II.32. A niyamák: a tisztaság; az elégedettség; az aszketikus gyakorlás; az önképzés; és az Isten iránti odaadás. II.33. [A yamáktól és niyamáktól] eltérő érvelés (vitarka) zavarása esetén, ellentétes gondolatokat kell kiművelni. II.34. A vitarkák, mint az erőszak és a többi; akár közvetlenül, akár mások által végrehajtottak, vagy [csak] jóváhagyottak; akár kapzsiság, düh, vagy téveszme az előzményük; és akár enyhék, közepesek vagy súlyosak: végtelen szenvedéshez és tudatlansághoz vezetnek. Ez az ellentétes gondolat kiművelése. II.35. [Ha valaki] megszilárdult az erőszakmentesség elvében (ahimsā), a jelenlétében [a többi lényben is] megszűnik az ellenségeskedés. II.36. [Ha valaki] megszilárdult az igazság elvében (satya), a tettek és azok gyümölcsei tőle függenek. II.37. [Ha valaki] megszilárdult a nem-lopás elvében (asteya), az összes kincs a rendelkezésére áll. II.38. [Ha valaki] megszilárdult az önmegtartóztatásban (brahmacarya), az életerő megnövekszik. II.39. [Ha valaki] megszilárdult az érzéki élvezetektől való tartózkodás elvében (aparigraha), [megjelenik] a múltbeli és jövőbeli inkarnációk ismerete. II.40. A külső-és belső tisztaság (śauca) [megszilárdulásával létrejön] az ellenszenv a saját testrészei iránt, [és stabillá válik a] mások testével való nem-érintkezés [szokásában]. II.41. Továbbá, [létrejön] a szattva tisztasága, az elme derűje, az egyhegyűség, az érzékek uralása, és az ātman felismerésének képessége. II.42. Az elégedettség elvének (santoṣa) [megszilárdulásából] felülmúlhatatlan boldogságot nyer. II.43. Az aszketikus gyakorlásból (tapas) a tisztátalanságok megszüntetése révén, a test és az érzékek siddhijei [származnak]. II.44. A tanulmányok (svādhyāya) [megszilárdulása által] közvetlen kapcsolatba kerül választott istenségével. II.45. [Ha valaki megszilárdult] tettei Istennek ajánlásában (Īśvara-praṇidhāna), [elnyeri] a samādhi siddhijét.
II.46. A testtartás (āsana) szilárd és kényelmes; II.47. Az erőfeszítés ellazítása vagy a végtelennel való összeolvadás [következtében]. II.48. Ekkor [a jógi] az ellentétpárok által nem akadályozott.
II.49. Ha az [vagyis az āsana] létrejött, a be- és a kilégzés áramlásának szabályozása a pránáyáma. II.50. A külső-, a belső-, és a felfüggesztett módszereket terület, időtartam, és körök szerint szabályozva, [a pránáyáma] hosszúvá és szubtilissé válik. II.51. A negyedik [kumbhaka] meghaladja a külső-és belső módszereket. II.52. Ezáltal a [belső] fény fátyla megszűnik. II.53. És az elme (a manasz) képes a koncentráció fenntartására.
II.54. Ha az érzékek a saját tárgyaikkal nincsenek kapcsolatban, [és] mintha az elme természetét utánoznák, azt az érzékek visszavonásának (pratyāhāra) [nevezik]. II.55. Ezáltal [létrejön] az érzékek (indriyák) feletti tökéletes uralom.
III. Vibhúti-páda
III.1. A koncentráció (dhāraṇā) az elme egy helyre rögzítése. III.2. Abban [a koncentrációban], a mentális módosulatok folyamatos áramlása a meditáció. III.3. Az a [dhyāna] pedig, amelyben csupán a [meditáció] tárgya reflektálódik [egy olyan elmében, ami] mintha nélkülözné a saját formát, a samādhi. III.4. A hármat együtt saṁyamának [hívják]. III.5. Annak [a saṁyama] uralásából a bölcsesség fénye [következik]. III.6. Azt [vagyis a saṁyamát] az [elme-mező és a meditáció] szintjéhez kell igazítani. III.7. Az előzőekhez [képest], ez a három a [jóga] belső alkotórésze (angája). III.8. [De még] ezek is külsődlegesek a mag nélküli (samādhihoz képest).
III.9. A vyutthāna- (éber állapot) és a nirodha (uralom, a vŗttik hiánya)-saṁskāráinak felemelkedése és megszűnése [állandóan zajlik]. Az a pillanat, amikor az elme az uralom [lenyomataival] azonosul, a nirodha-pariṇāma. III.10. Annak [a nirodha-pariṇāmának] nyugodt áramlása a saṁskārákból fakad. III.11. A samādhi-pariṇāma az elme azon átalakulása, amikor a szétszórt működés alábbhagy, és megjelenik az egyhegyűség állapota. III.12. Amikor a megszűnő és az ismét megjelenő módosulat azonos, azt az elme egyhegyű módosulásának [hívjuk]. III.13. Ezekből (az elme módosulásaiból), a bhūták (elemek) és az indriyák (érzékek) jellemzőinek, idő-és állapotbeli változásainak magyarázata is következik. III.14. A dharmī (substrátum, minőséghordozó) az, ami megtartja minőségét akkor is, ha [némely jellemvonása] már megszűnt, ha éppen megnyilvánult, vagy csak a jövőben nyilvánul meg. III.15. Az átalakulások különbségeinek oka a [módosulások] sorozatának különbözősége. III.16. A [fent említett] háromrétű változásokon végzett saṁyama révén [a jógi elnyeri] a múlt és a jövő ismeretét.
III.17. A szó, annak jelentése [vagyis a tárgy] és a róla szerzett ismeret kölcsönös egymásra vetítése összekeveredik és zavart kelt. Az azok szétválasztására irányuló saṁyama révén [megjelenik] az összes élőlény hangjának értése. III.18. A saṁskárák közvetlen észlelésével [a jógi elnyeri] a korábbi inkarnációk ismeretét. III.19. A képzetekre, nézetekre [irányuló saṁyama révén a jógi elnyeri] mások elméjének ismeretét. III.20. De [nem ismeri meg] annak támaszát [vagyis magát a tárgyat, ami kiváltotta], mivel nem az volt a [saṁyama] tárgya. III.21. A test alakjára irányított saṁyama esetén, a láthatóság śaktijának leállítása miatt a szem és a fény nem kapcsolódik egymáshoz, [és így a jógi teste] láthatatlanná válik. III.22. Ezáltal [az alapelv által] magyarázzák a hangok és a többi [érzékelés] megszűnését is. III.23. A karma [lehet] gyorsan és lassan beérő. Az ezeken végzett samyama révén vagy az előjelek alapján [a jógi] megtudja halála idejét. III.24. A barátságosságra és a többi [parikarmára irányított samyama révén elnyeri azok természetes] minőségét. III.25. A [fizikai] erőre [irányított samyama révén] az elefánt és hasonlók ereje [nyerhető el]. III.26. A pravṛtti fényének kivetítésével [megszerzi] a szubtilis, a rejtett és a távoli [dolgok] ismeretét. III.27. A Napon [végzett] samyama [révén létrejön] a világok ismerete. III.28. A Holdon [végzett samyama révén létrejön] a csillagok alakzatainak ismerete. III.29. A Sarkcsillagra [irányított samyama révén létrejön a csillagok] mozgásának ismerete. III.30. A köldök-csakrán [végzett samyamából következik] a test felépítésének ismerete. III.31. A torok üregére [irányított samyama révén] az éhség és a szomjúság megszűnik. III.32. A kūrma-nādīra [irányított samyama révén] szilárdság [érhető el]. III.33. A fej fényére [irányított samyama révén] a siddhák látása nyerhető el. III.34. Vagy minden [megismerhető egy] intuitív villanáson [keresztül]. III.35. A szíven végzett [samyama révén elnyerhető] az elme (chitta) megismerése.
III.36. A [buddhi] sattvája és a puruşa teljesen különböző. Azonosságuk ideáját [hívjuk] tapasztalásnak (bhoga). Samyamát végezve [a különbségen] az önmagáért létező és a másért létező között, létrejön a puruşa megismerése. III.37. Azon [a puruşa megismerésén] keresztül, [rendkívüli] intuitív-, halló-, tapintó-, látó-, ízlelő- és szagló[képesség] jön létre. III.38. Ezek a samádhi [elérésének útján] akadályok, [míg egy] dekoncentrált, kifelé forduló [elme esetén] eredmények. III.39. A kötöttség okainak meglazítása és az áramlás csatornáinak tökéletes ismerete [révén, a jógi képes] az elméjét egy másik testbe léptetni. III.40. Az udāna uralása révén [a jógi] nem süllyed el a vízben és az ingoványban, és [képes akarattal] kiemelkedni [testéből]. III.41. A samāna meghódítása [révén a jógi] ragyogóvá válik. III.42. A fül és a tér kapcsolatára és viszonyára irányított samyama révén mennyei fülre [tesz szert]. III.43. A test és a tér kapcsolatára irányított samyama révén, azonosul a pamut könnyűségével, és [elnyeri] az ākāśában utazás [képességét]. III.44. A testen kívüli, akalpitā állapotot Mahā-videhānak nevezik. Ezáltal a fény takarása megszűnik. III.45. Samyamát végezve az elemek durva [formáján], azok sajátos természetén, szubtilis formáján, belső összetételén, és [létezésük] célján, a [jógi] uralmat nyer az elemek felett. III.46. Ekkor [bekövetkezik] a parányiság és a többi [siddhi] kifejlődése, a fizikai test tökéletessége, és annak működése zavartalanná válik [az elemektől]. III.47. A szépség, a vonzerő, a fizikai erő, és a gyémántkeménységű szervezet [jelenti] a test tökéletességét.
III.48. Samyamát végezve a megismerés folyamatán, [az érzékek] esszenciális természetén, az [azonosulásukon] az asmitā-val, a [gunák alkotta] felépítésükön, és [működésük] célján, a [jógi] meghódítja az érzékeket. III.49. Ennek következtében [a jógi teste] olyan gyorssá válik, mint az elme; tisztán érzékel távoli dolgokat; és uralkodik a materiális energia elsődleges oka felett. III.50. [Az a jógi, aki] kizárólag a sattva [értsd: buddhi] és a purusha elkülönültségét tapasztalja, mindentudóvá válik, és hatalmat nyer a létezés összes állapota felett. III.51. [Ha a jógi még] annak (a mindentudás és mindenhatóság) irányában is vairāgyāt fejleszt ki, a tisztátalanságok magvai megsemmisülnek, [és eléri a végső] megszabadulást. III.52. Ha mennyei lények hívják, [a jóginak] nem szabad sem vonzódással, sem büszkeséggel reagálnia, mert újra nemkívánatos ragaszkodásai [keletkezhetnek]. III.53. A pillanatokra és azok egymásutániságára irányított samyama révén [létrejön] a megkülönböztető bölcsességből született tudás. III.54. Ezáltal [a vivekából született tudás által] meghatározható két hasonló dolog különbözősége, melyek a fajuk, a sajátosságaik vagy az elhelyezkedésük szerint megkülönböztethetetlenek. III.55. Ez a tudás vivekából született; és másoktól független, az összes tárgyra, egyidejűleg azok összes állapotára vonatkozó. III.56. Ha az elme olyan tisztává válik, mint a puruşa, [bekövetkezik] a megszabadulás.
IV. Kaivalya-páda
IV.1. A rendkívüli képességek származhatnak születésből, gyógynövények fogyasztásából, [vagy] a mantrák, az önfegyelem, a samādhi [gyakorlásából]. IV.2. Az egyik fajról, létállapotról a másikra történő átalakulás a prakṛti beáramlásával [jön létre]. IV.3. Külső okok nem késztetik a prakṛtit, [hogy mozgásba lendüljön], de azok révén áttörhetőek a gátak, ugyanúgy, ahogy a földműves [sem maga készteti a vizet, hogy folyjon, csak egy kapával áttöri a gátat.] IV.4. A [mesterségesen] teremtett elme-mezők kizárólag [a jógi saját] asmitā-jából [jönnek létre]. IV.5. Egyetlen [az eredeti] elme-mező az irányítója a [teremtett elmék] különböző hajlamainak. IV.6. Közülük, a meditációban létrehozott [elmék] nem gyűjtenek karmikus lenyomatokat. IV.7. A jógi cselekedetei sem nem fehérek, sem nem feketék, mások [tettei] háromfélék. IV.8. Annak következtében [háromfélék], hogy olyan gyümölcshozások, melyek minőségükben kizárólag a vāsanāk megnyilvánulását követik. IV.9. Még ha az emlék és a samskāra a nem, a hely vagy az idő szerint távoliak is, mégsem elválasztottak, mivel azonos természetűek.
IV.10. Mivel az élet utáni vágy örök, azok [a vāsanāk] kezdet nélküliek. IV.11. Mivel [a vāsanāk] különféle okok, a hatásaik, az alapjuk, és támaszaik révén gyűjtöttek, ezek hiányában [a vāsanāk] hiánya [következik be]. IV.12. A múlt és a jövő a saját formájában létezik [a jelenben], és sajátosságaik különbözősége szerint áramlanak. IV.13. Ezek a megnyilvánult [vagy] megnyilvánulatlan [jellemvonások] guņa-kból állnak. IV.14. A [guņák összehangolt] változásai miatt a tárgyak egyetlen egységnek [látszanak]. IV.15. Az elmék [észlelése] különböző –[még] azonos tárgy [esetén is]-, ezért e kettő [a tárgy és az elme] útjai eltérőek. IV.16. Egy tárgy nem csupán egyetlen elmétől függ, mert mi történne akkor, [ha az adott elme] nem tapasztalná őt? IV.17. A tárgy ismert vagy ismeretlen az elme számára, mivel [a tárgy, benne létrejövő] tükröződésétől függ. IV.18. Az elme vŗttijei mindig ismertek annak ura, a puruşa számára, az ő változatlansága miatt. IV.19. Az [vagyis az elme] nem önfényű, mivel a [purusha] tapasztalásának tárgya. IV.20. Párhuzamosan mindkettő [az alany és a tárgy] nem megismerhető.
IV.21. [Ha azt feltételeznénk, hogy] az elme-mező egy másik [elme] megismerésének tárgya, akkor a buddhi buddhijának [sorozata] a végtelenbe nyúlna, és az emlékezetek is összezavarodnának. IV.22. [Mivel] a változás nélküli Tudat [a buddhiban reflektálódik és ezáltal] felveszi annak alakját, tökéletesen ismeri a saját buddhiját. IV.23. Az elme-mezőnek, amit a látó és a látott tárgyak is megszíneznek, minden [létező] a tárgya. IV.24. Ez a megszámolhatatlan vāsanāval rendelkező elme-mező, még ha sokszínű is, egy másvalami [a puruṣa] céljait szolgálja, mivel csupán vele együttműködve képes cselekedni. IV.25. [Annak elméjében], aki látja [az átman és a buddhi] közötti különbséget, az énség [hamis] képzete megszűnik. IV.26. Ekkor a megkülönböztető bölcsességre (viveka) hajló elme-mező a megszabadulás felé vonzódik. IV.27. De ennek [vagyis a vivekának] a szüneteiben másféle képzetek [is tovább léteznek], az elme lenyomatai miatt. IV.28. Ezek megelőzését és megszűntetését a kleśák tárgyalásakor már elmagyaráztuk.
IV.29. [Ha a jógi] a tökéletes megkülönböztető bölcsesség következtében még a mindentudáshoz sem kötődik, [bekövetkezik] a dharma-megha samádhi. IV.30. Ezáltal a kleśák és a karmák megszűnnek. IV.31. Ekkor a tudás minden takarástól és tisztátalanságtól mentes, és végtelensége folytán kevés megismerendő [maradt]. IV.32. Ezáltal a gunák módosulásának sorozata véget ér, mivel a célját beteljesítette. IV.33. A szekvencia az a [tapasztalás], ami az egymással kölcsönösen összefüggő pillanatok módosulásának legvégén megragadható. IV.34. A kaivalya a purusha céljának megvalósulása, és a gunák visszaolvadása [a prakrtiba]. Vagy [másként mondva, a kaivalya az, amikor] a Tudat-erő (a chiti-shakti) a saját természetében lakozik.
Fordította: Papp József, 2016
