A jóga-filozófia egy rendkívül pozitív világszemlélet. Nem hajlandó elfogadni, hogy a születési hely vagy idő, a születési státusz, a szülők működése, a családi viszonyok, a vallási vagy politikai helyzet, vagy a társadalmi pozíció határozza meg végső lehetőségünket. Ha elégedetlen vagy valamivel, törj ki belőle! Ez a jóga legfontosabb üzenete.
A jóga nem egy ezotérikus téveszme. Nem ígér semmit felelőtlenül; nem ígér sem instant megvilágosodást, sem világi hatalmat. Nem tehet a nyugati tanulók romantikus elképzeléseiről vagy félreértéseiről – ezek a mi projekcióink.
A jóga egy kőkemény tréning. Tanulói eszményképe egy rendíthetetlen harcos, egy hős-típus, akit lehetetlen eltántorítani kitűzött céljának elérésétől. Aki dacol a külső-belső körülményekkel, és az akadályok csak még elszántabbá teszik. Aki hűen követi a mestere által adott instrukciókat, a legnagyobb nehézségek közepette is.
Pontosan olyan, mint egy jól képzett katona, harcos. Az egyetlen különbség, hogy az ő harctere belül található, de egyébként tisztában van vele, hogy a harcmezőn minden egyes lépésért meg kell küzdeni. Hogy időnként áldozatot kell hozni, hogy a harc természetes lehetősége a veszteség, átmeneti sikertelenség.
Sosem adja fel a cél elérésére tett erőfeszítést: „egyetlen kudarc létezik, ha feladod!” (Szvámí Ráma)
A jógi az elme feletti uralom megszerzéséért küzd. Ez az uralom nehezen alakul ki, viszont könnyen elillan. Patandzsáli megadja a siker elérésének univerzális formuláját:
YS I.14. Ez azonban csak akkor válik szilárdan megalapozottá, ha hosszú időn át, megszakítás nélkül és megfelelő attitűddel fenntartott.
A 14. szútra egyértelműen a javasolt módszertant, vagyis a jóga-tréning végrehajtásának főbb ismérveit tárgyalja. Kiderül belőle, hogy az elme nyugalmának megszilárdításához hosszú időn át tartó törekvés, vagyis tréning szükséges! Ez az apróság sokak figyelmét elkerüli. Ráadásul a nyugati jógagyakorlás általános hibája, hogy a mentális folyamat újra-és újra megszakad, és többnyire a kívánatos attitűd is csak részlegesen valósul meg. Ily módon azonban a legjobb esetben is csak reménytelenül lassú fejlődés érhető el.
Mit jelent, hogy "hosszú időn át"?
Hogy a folyamat addig tart, míg a kitűzött célt el nem értük! A jógik szerint csak akkor beszélhetünk kudarcról, ha feladjuk. Egyébként pedig folyamatos visszacsatolással közeledünk a kívánt eredményhez.
Mit jelent, hogy "megszakítás nélkül"?
Minden egyes jógagyakorlatnak, sőt minden tettünknek, szavunknak, gondolatunknak is létezik egy utóhatása, ami az idő múlásával csökken. Még mielőtt ez a pozitív hatás teljesen megszűnne, be kell avatkoznunk, és egy újabb gyakorlással, az elme újbóli lecsendesítésével meg kell akadályoznunk, hogy visszacsússzon egy alacsonyabb szintre. Ehhez a legtöbbünknek legalább napi kétszeri gyakorlás szükséges.
Mit jelent, hogy "megfelelő attitűddel"?
Egyfajta tiszteletteljes odaadással, amit Vjásza úgy magyaráz, hogy az önfegyelem (tapas), a cölibátus (brahmacharya), a spirituális tudás (vidyā) és a hit, hűság, bizalom (śraddhā) kiművelésével. Fontos feltétel továbbá, hogy a gyakorlás, és az elért siker ne vezessen spirituális gőghöz, önteltséghez, az ego erősödéséhez, hiszen éppen az ellenkező irányba indultunk.
Gyakoroljunk, de mennyit?
Ha egyszer beláttuk a tréning szükségességét, és követjük a fenti irányelveket, már csak arra kell vigyáznunk, nehogy a ló másik oldalára essünk: tudnunk kell, hogy hol a határ, hogy mikor elég. Sokszor csupán a lelkesedésünk visz előre, a vágyott cél elérésének türelmetlensége, vagy éppen az elmaradt gyakorlások miatti bűntudat. Jó közelítés lehet, ha feltesszük magunknak a kérdést: szívesen gyakorolnék-e hosszú időn át, naponta ennyit? Vagy inkább kevesebbet?
Honnan tudjuk, hogy túllőttünk a célon?
Valahogy úgy alakul, hogy a következő gyakorlás elmarad, vagy rövidebb lesz az átlagnál, egyfajta kipipálandó feladattá válik. Másik változat, hogy az elme tompult, motiválatlan, akár letargikus állapotba süllyed, teljes érdektelenség és örömtelenség jellemzi. Látszólag nyugodtak vagyunk, de ez nem a sattva, hanem a tamas nyugalma! Harmadik lehetőség, hogy túlzottan agitált, érzelmileg zaklatott, kiegyensúlyozatlan állapot jön létre, a mosolygós nyugalmat a legkisebb akadály vagy frusztráció arrogáns indulattá változtatja.
A siker eléréséhez a tréning-szemlélet elfogadásán túl elménkben kell tartanunk Szvámí Ráma intelmét is: "először alakítsd ki a személyes életfilozófiád, a gyakorlás csak utána következhet!"
Személyes életfilozófia
Ha egy tradicionális iskola gyakorlatrendszerét akarjuk követni, át kell vennünk az adott iskola világszemléletét, szimbólumrendszerét, szóhasználatát! Ellenkező esetben nem egy nyelvet beszélünk: ugyanaz a tapasztalat mást jelent a tanító, és mást a tanuló számára. A tanító azon az úton tud végigvezetni, amit ő maga végigjárt. Azt ismeri. Ezért a személyes életfilozófia kialakítása egyfajta hasonulássá válik a tanuló részéről, annak érdekében, hogy vezethetővé alakítsa saját magát.
A meditatív tapasztalatok végtelenül finomak, szubtilisek, sokszor érthetetlenek, felkavaróak a kereső számára. Ha a spontán jelentésadás folyamatában ugyanaz a jelentés jelenik meg, mint a tanító számára, a tanuló készen áll a tanító tapasztalatának közvetlen megélésére. Ezért van az, hogy a jógik szemében a tanítvánnyá válás egy komoly mérföldkő, és egyben komoly elismerés is, ha valakit tanítványuknak neveznek. Úgy is mondhatnánk, hogy a tanuló ekkor kerül rá az Útra, amelyhez összes korábbi gyakorlása, tanulása előkészület volt.
Az Út maga
Patandzsáli számára a jóga nem más, mint a szamádhi (samādhi); vagyis a jóga, az elme feletti tökéletes uralom állapota kizárólag a szamádhi állapotában lehetséges. A szamádhiról most elég annyi, hogy a mély meditáció állapota, ahol megszűnik a tapasztaló, a tapasztalat tárgyának, és a tapasztalás folyamatának elkülönültsége.
Kiműveléséhez három eszköz gyakorlása szükséges: intenzív törekvés (tapas), az önképzés (svādhyāya) és az Isten iránti odaadás (īśvara-praṇidhana).
A jóga tanítása szerint, a világ, amelyben élünk, és amit tapasztalunk, a Teremtő (Īśvara) által teremtett, így természetesen mi magunk is az Ő teremtményei vagyunk. Īśvara alkotta azokat a természeti és morális törvényeket is, amik a Rendet (ṛta) képviselik ebben az univerzumban. Senki sem írhatja át ezeket.
Ha olyan felismerésekre vágyakozunk, melyek biztosítják számunkra a „helyes” cselekvés bizonyosságát és az ebből következő biztonságérzetet, akkor nyilvánvaló, hogy a legjobb lehetőségünk a Teremtés törvényeinek kifürkészése, és az alkalmazkodás hozzájuk.
Az Úton járás terhei
Az Úton járás küzdelmes a kereső számára, mivel még nem jógi, de már nem is olyan, mint a körülötte élők, hiszen saját életfilozófiáját és életmódját jelentősen átalakította. Erőre, támogatásra, megerősítésre van szüksége, amit legjobban a gyakorlótársaktól kaphat meg, ezért a gyakorló csoportok, közösségek (sangha) jelentősége óriási! Ez az a közeg, ahol nyíltan beszélhet örömeiről és bánatairól, az akadályokról és tapasztalatokról, amikkel az Úton találkozik.
Megérkezés előtt
Különös eszköz az emberi elme. Ahogy Szvámí Ráma fogalmaz, lehet a legjobb barát, és a legádázabb ellenség. Az én-csináló (ahaṁkāra) állandó bizonyítási kényszerben működik, állandóan bizonyítania kell létezését és nélkülözhetetlenségét. Ezért olyan nehéz csendesen, üresen tartani az elmét.
Patandzsáli Jóga-szútráiban a nem-kognitív szamádhi gyakorlása jelenti a spirituális Út végső szakaszát, azt a szakaszt, ami a szenvedések lehetőségétől való végső Megszabaduláshoz vezet. Annak szokásszerű begyakorlását jelenti, hogy semmilyen forma, semmilyen megismerés nincs az elmében. Olyanná válunk, mint egy tó, amibe ha kavicsot dobnak, reakció nélkül elnyeli.